#7
Mókus Menyhért karácsonyi pipái
Ez is csak egy szokványos hétköznapnak indult… De neeeem… hisz mindjárt itt a karácsony!!!
Mindenki sürgött forgott, kevergett, karelgott!
Minden odúban és lakban főzték az ünnepi húslevest, amibe bölcs Nyúl Frigyestől vették a tanulságot. Ez egy helyi népszokás, mindenki főz a levesébe tanulságot, majd amikor megfőtt, a végén leszűrik.
Fejetlen és farkatlan hekkek ugráltak ki a folyóból panírbundában – mert hideg volt – hogy már előkészítve kerülhessenek a sütőbe, majd a karácsonyi asztalra.
Fenekestől felfordult Hajnóchegyalja fenyveserdejének élete, még Bernát a hegyi kutya is hazatért az északi teke legészakibb sarkából, mert már gyötörte a honvágy és persze már unta, hogy csak jegesmedvékkel, sarki rókákkal, valamint fókákkal találkozik nap, mint nap. Persze szókincse cseppet sem bővült, maximum vacogósabb lett az akcentusa. Nem mellesleg már Bernát is elérte a vac-kort. A vac-kor azt az időszakot jelenti az északi tekének jeges részeiben, ami idő alatt hozzászokik valaki a hideghez…
Teknős Abelárd szokásos útját járta párban párjával, a patakhoz folyamodván, mosás céljából, mikor egy váratlan pillanatban egy rézmozsár hullott a teknejére, Teknős Abelárdnéra az erdő legforgalmasabb ösvényének kellős közepének a centenáriumában álló kétezertizenkét éves, tizenkét hónapos és tizenkét napos óriásfenyő aljában… Abelárd nem volt hirtelen haragú.
– Mozsár? Pont egy ilyenre lenne szükségem – jegyezte meg.
Abban a pillanatban valaki kiáltott odafentről.
– Elnézést! Tekintsd az ajándékomnak, Boldog Karácsonyt! Majd szorgos kutakodás nesze hallatszott.
És ez így folyt egész nap, egész addig amíg el nem fogytak a tárgyak a szorgos, dolgos kezek ügyéből.
Aki éppen elhaladt az óriásfenyő alatt, mindenki kapott a kobakjára valamit az égből.
És az elmaradhatatlan mondat utána.
– Elnézést! Tekintsd az ajándékomnak, Boldog Karácsonyt! És a kutakodás hangjai.
Hogy mi volt ennek az oka?
Mókus Menyhért a Hajnóci hegy főkereskedője tüsténkedett odafent és hajigálta ki az épp kezébe kerülő, de számára épp szükségtelen szebbnél szebb portékákat a kereskedelmi kamra odújának hatalmas nyílásán.
Egyedül ő nem tudott az előkészületekkel foglalkozni. Ugyanis neki még hátra voltak a karácsonyi megrendelések teljesítésének feladatai.
Történt ugyanis, hogy sorba jöttek a karácsonyi megrendelések Mókus Menyhérthez, aki az irodájának ajtajában állva nézte a borítékhegyet, az asztal tetején, a szekrényben, a fiókokban, amiket kénytelen kelletlen segítség híján egyesével bontott fel.
Első megrendelés – pipa,
második megrendelés – pipa,
harmadik megrendelés – pipa,
negyedik megrendelés – pipa,
ötödik megrendelés – pipa,
…..
harmincadik megrendelés – pipa,
……
száznyolcvan harmadik megrendelés – pipa,
és így ment ez egészen 517 megrendelésig, amikor már csak egy boríték volt hátra.
Mókus óvatosan, remegő kezekkel bontotta ki a borítékot, AZ UTOLSÓ MEGRENDELÉS IS PIPA!!!
– Hát, most mit kezdjek? – gondolkodott Mókus Menyhért.
Még sosem okoztam senkinek csalódást, ha rendelt valaki valamit, azt én házhoz szállítottam, méghozzá időben – morfondírozott.
Eleinte teljes nyugalomban kezdte csomagolni a különböző füstölgőket, fapipákat, papipákat, török pipát, görög pipát, a lófej faragásos paripipákat, és így tovább, mikor is az utolsó a készleten álló darabhoz ért, ami a 133. volt a sorban.
Húúúúha… húúúúha… ez nem lesz elég – repült el az odú mellett Varjú Vladár – de most nem érek rá segédszárnyakat nyújtani, mert megyek Nyúl Frigyeshez, aki karácsonyi nagytakarításban van, csokorba szedte a bölcsességeit, azokat tesszük vázába, hogy elférjen a házába. Azzal tovaszállt Nyúl Frigyes otthona felé.
Mókus Menyhért még jókedvében utánahajított egy vázát, hogy vigye el Nyúl Frigyesnek, tekintsd ajándékomnak, Boldog Karácsonyt!
– Most mit tegyek? Elfogytak a karikírozott pipacsok.
Ekkor ugrott ki a homlokának közepéből az isteni szikra, de olyan, hogy majdnem tüzet fogott tőle a bozontja. Azt tudnunk kell, hogy Menyhért nagy pipagyűjtő hírében állt, olyan gyűjteménye volt, mint senkinek a világon.
Úgy döntött hát, hogy bizony a megrendelések kielégítése végett, hozzájárul a saját kollekciójából a maradék 404 darabhoz.
Neki is látott becsomagolni a féltve őrzött gyűjteményének darabjait, miközben könnyek csordultak végig pofazacskójától a vállán keresztül egész a bokájáig, hogy meg kell válnia szeretett tárgyaitól.
De mélyen belül gondolta, hogy valaki nagyon fog örülni ezeknek a pipáknak és ennek tudatában szép lassan, mosoly lett a lelkében.
Mire a nap épp estébe hanyatlott, végzett is az összes megrendelés csomagolásával és feladásával, az mindegyiket kipipálta jegyzetfüzetében. Ott ült a kereskedelmi kamra közepén, ami olyan üres lett a nagy pipakeresgetés közben kihajigált dolgok hiányában, mint Menyhért gyomra, mivel bizony enni nem maradt ideje a sürgés forgás közepette.
Még szerencse, hogy Szelidűlő Bóbitásai egy akciócsoport keretében páran visszarepültek a Hajnóchegyi erdőségekbe, hogy egy kis madártejet osztogassanak az ünnep alkalmából az arra éhezőknek, amiből természetesen Mókus Menyhértnek is jutott egy fatállal. Cserébe a jóságukért kaptak egy üllőt és egy kalapácsot, mivel már nem maradt más a raktárban.
– Nem maradt más, remélem tudjátok hasznosítani, tekintsétek az ajándékomnak, Boldog Karácsonyt! – tette hozzá Menyhért.
A Bóbitások megköszönték jóságát, majd útra keltek Szelidülő felé, hogy még visszaérjenek mielőtt hiánydarabszám lennének. Hogy mi lett a kalapács és az üllő sorsa? Rejtély…
Menyhért az egész napos pakolásnak és ajándékozásnak, valamint az immáron teli gyomrának köszönhetően annyira elálmosodott, hogy birkaszámlálás nélkül is mély álomba szenderült.
– Holnap karácsony. Remélem minden pipa jó helyre kerül… – mormogta még utoljára, mielőtt elaludt.
Másnap, mikor az utolsó álom is köddé vált fejében és nagy nehezen szemei is engedelmeskedtek a nyitnikéknek, nem hitt a látványnak ami a kereskedelmi kamra óriásfenyőjének tövében tárult elé.
Ennyi ajándékcsomagot előző nap látott utoljára, de akkor azt ő küldte másoknak, ezek meg neki voltak címezve. Egytől-egyig.
Nagy izgalomban kezdte el kicsomagolni az ajándékokat.
Első ajándék – pipa,
második ajándék – pipa,
harmadik ajándék – pipa,
negyedik ajándék – pipa,
ötödik ajándék – pipa,
…..
harmincadik ajándék – pipa,
……
száznyolcvan harmadik ajándék – pipa,
és így ment ez egészen 517 ajándékig, amikor már csak egy csomag volt hátra.
Mókus óvatosan, remegő kezekkel bontotta ki a csomagot, AZ UTOLSÓ AJÁNDÉK IS PIPA!!!
A csomagokhoz mellékelt kis cetlik mindegyikén ez, vagy legalábbis hasonló mondat állt:
„Kedves Menyhért! Köszönöm hogy egész évben ellátsz minket minden jóval, tudom, hogy gyűjtöd a pipákat, remélem örülsz! Boldog karácsonyt!”
A végén Mókus Menyhért már nem látott a pipától mérgében, és egyben hatalmas örömében, hogy visszakapta gyűjteményének összes darabját.
+1-et, amit Bernát a hegyi kutya adott neki át jelképesen egy üres üveg formájában. Ugyanis az északi tekének a legészakibb pontjáról indult útra egy jégből faragott pipával, ami sajnos út közben elolvadt, az olvadt jeget egy üvegbe csepegtette, de a nagy menetelésben olyan szomjas lett, hogy megitta.
Így történt, hogy Mókus Menyhért pipagyűjteményének birtokában maradt (+ egy üres üveg), és a kutakodás közepette a kereskedelmi kamra odúján kihajított portékáival, megajándékozta az arra járó erdőlakókat, akik néminemű együgyűségüknek köszönhetően mind pont Menyhérttől rendelték a neki szánt ajándék pipájukat.
H.T. – Jó éjszakát gyerekek!
