Mi 40? És milyen Angyal? (Mese, a születésnaposnak)
Gyönyörű napsütéses időre, kelt: 2013.03.20.-án.
Szelidülőn, Boby Tas és Bóbitás barátai le se hunyták szemüket egész éjjel, hisz tudták, nem mindennapi nap a mai nap. Izgatottan várták, hogy a nap első sugarai bekússzanak az ablakokon. Mindannyian a hálószoba ajtaját lesték, várták mikor lép ki…
– 40 – törte meg a csendet Boby Tas.
– Mi negyven? – ébredezett Birka Bertold egy fa ágán kuporogva, Boby Tas mellett.
– Psszt. Elijeszted – intette csendre Boby Tas, Bertoldot.
– Kit? – kíváncsiskodott … immáron csendesebben.
– Az angyalt. – hangzott a válasz.
– Angyalt? – nézett körbe érdeklődve… Én nem látom, és nem is hallom.
– Hol van? És mi negyven? – kíváncsiskodott Bertold, miközben kezdett kételkedni, hogy felébredt e valójában, vagy még az igazak álmát alussza – az előző napi “szárnyalás” ugyanis igen kifárasztotta.
– “Szentelj több figyelmet a csöndnek, mint a hangoknak! A külső csöndre figyelés belső csöndet teremt. Az elme ilyenkor elcsitul, s egy kapu megnyílik.” – mondta Boby Tas.
– Jó, akkor megyek és megkeresem azt a csöndet. – válaszolta Bertold – és már épp készült lezuhanni a fa ágáról, mikor Boby Tas megszólalt.
– Nem kell sehova se mozdulnod, nem kell semmit sem mondanod, nem kell semmit sem hallanod, nem kell semmit sem gondolnod. Az ürességben és csendben leled meg a BEGY-et.
– És ha megéled a BEGY-et, azaz a belső egységet, avagy belső egyensúlyodat, akkor érzékelni fogod az Angyalok jelenlétét is.
– Mennyi mindent NEM kell csinálni, hogy valami történjen? Különben is, könnyű neked Bóbitás barátom, hisz te már BEGY-el születtél. – akadékoskodott Birka Bertold.
– Mindenki BEGY-el születik, de ha jól sejtem, még nem ittad meg a mai JelenLét adagodat. – suttogta Boby Tas.
Bertold szótlanul felhörpintette JelenLÉ-t adagját, ami valóban érintetlenül állt mellette az ágon, egy ideig csendben ült egy helyben, és nagyon koncentrált.
De kis idő múlva gondolatai már azon jártak, hogy mi negyven és milyen Angyal, és különben is milyen nap van ma?
– Becsaptál engem Boby Tas, itt nincsenek is angyalok. Már mióta itt vagyok és… – hőzöngott Bertold.
– Lehet, de a gondolataid messze járnak kis barátom. Most én se hallok mást, csak a fogaskerekek zakatolását a fejedben. – nézett rá méltatlankodott Boby Tas.
Bertoldot nem hagyta a kíváncsisága és tovább folytatta a csendben levést.
A percek heteknek tűntek, mikor egy napon, akarom mondani az egyik perc negyvenedik másodpercében olyannyira belefeledkezett a figyelésbe, hogy a gondolatai is köddé váltak a fejében, csend és béke költözött a lelkébe.
És ekkor “megnyílt egy kapu”, – valójában a hálószoba ajtaja – Bertoldnak minden érzéke arra a valakire szegeződött, aki kilépett az ajtón. Hosszú, barna hajzuhataggal és álmos szemekkel lépdelt el közöttük a fürdőszoba irányába.
– Egy Angyal! – konstatálta tágra nyílt szemekkel Bertold.
– És… és… 40… esett le Bertoldnak a tantusz, nagyot koppant még pörgött párat, majd csendben hevert tovább a parkettán.
– Hát… hát… hát miért nem mondtad el korábban Boby Tas, hogy… mennyire kézenfekvő, erre nem is gondoltam hirtelen – kapkodta a levegőt Bertold miközben szemrehányóan nézett Boby Tas-ra.
Boby Tas csak ott ült az ágon, és hallgatta a patak – a fürdőszobai csaptelep vizének – halk csobogását
és csendben mosolygott Bertoldra.
– Hmmm… ha ez tegnap este eszembe jutott volna, akkor álmodok neki egy virágcsokrot. – kesergett Bertold.
Bóbitás kórus figyelem! Te is Bertold!
Egyszerre: Boldog Születésnapot a ház asszonyának!!!!
