Csiganyálas ébredés

– Nem vagy komplett!
Csiga, anélkül, hogy megállt volna meglengette szemét, de nem látott senkit. Már arra gyanakodott, hogy megint egy belső hang hallatszott ki a fejéből, de nem tűnt valószínűnek. A belső hangok jól szoktak ragozni, és ugye ez úgy lenne helyes, hogy “Nem lettél komp”. Persze értelme se így, se úgy nem volt.
– Nem vagy komplett, Nyál! – szólt ismét a hang. Gyanúja tovább erősödött – és a dolgok természetes folyása is ezt sejtette: a hang kívülről szólt. Csiga megszokta már, hogy csúfolják a lassúsága miatt, meg a hosszú kocsányon ülő szeme miatt, meg, hogy cipeli a házát, de a Nyál gúnynév új volt a számára. Hátranézett.
– Oh, bocs. – szólalt meg és gyorsan megállt.
Haladni ugyan nagyon lassan tudott, de az állatok között ő tudott a leggyorsabban megállni. Közvetlenül Csiga mögött egy hangya szakította ki a testét a földhöz ragasztó csiganyál szorításából.
– Lehet, hogy nem vettelek észre és keresztülmásztam rajtad? – tette fel az elég valószínűtlennek látszó történetet körvonalazó kérdést csiga. – Komp kéne, hogy átkelj a nyálon?
A durva hang és Nyál név kissé bántotta, de most egy kis elégtételt érzett Hangya nevetséges helyzetét látva. Csiga kuncogása nem ragadt át Hangyára:
– Az még elmegy Nyál, hogy majdnem megfulladtam, amíg átértél felettem – életem leghosszabb tíz perce volt, de minek ez a rengeteg nyál? A komplett meg nem hajó, hanem azt jelenti, hogy normális.
– Mint említettem: bocs. Még soha nem fordult elő velem olyan, hogy ne tudott volna valaki elugrani előlem. Aludtál? – kérdezte Csiga.
– Meditáltam.
– Értem. – mondta Csiga, de nem tudta mi az, viszont nem akart még nem komplettebbnek látszani.
Hangya megérezte Csiga bizonytalanságát.
– Az ilyen gondolkodás féle valahol az ébrenlét és az álom között. – mondta Hangya, miközben tovább tisztogatta magát. – Barátom, komolyan mondom, ez őrült pazarlás, nem kéne ennyit nyáladzanod.
– Nyál nélkül egyszerűen leragadnék. Te, és mire jó ez a meditülés?
– Meditálás. – javított Hangya. – Hát kikapcsolja az elméd, nyugodtabbá tesz, meg ilyenek.
– Képzelem, ha nem tett volna nyugodtabbá? – utalt Csiga Hangya zaklatottságra. Bár nem tudta pontosan mi az az elme, de rémlett neki, hogy a gondolkodáshoz kell. Furcsa volt neki, hogy minek azt kikapcsolni, neki inkább a bekapcsolás okozott nehézséget. – Lehet, hogy mégsem kellett volna kikapcsolnod az elméd? – kérdezte – Akkor talán félre tudtál volna állni.
– Nem mindenki olyan szerencsés, mint te, hogy gyakorlatilag sosincs bekapcsolva az elméje. – folytatta a szócsatát Hangya, de már kezdett megnyugodni. Ugyan odáig még nem jutott, hogy nevetni tudott volna a történteken, de már közeledett feléje. – Egy biztos, neked nem kell nyugodtabbnak lenni Csiga. – tette hozzá Hangya, majd mosolyra húzta a rágóját.
– Oh, köszi. – hatódott meg a dicséretnek vélt szavakon Csiga. Erősen gondolkodott. – Az igaz, hogy nem kapkodok. Lehet ezt nyugalomnak hívni, de azért bánt sok minden engem is. Például, ha csúfolnak, meg cikiznek.
– Már bocs, de te gázoltál el. – kacagott hangya. – De igazad van, nem volt szép tőlem, viselem méltósággal a sorsom.
A “sors” szónál megint megakadt Csiga, nem tudta, hogy hogy néz ki, meg pontosan hol is kell viselni: – Sors? – kérdezte.
– Hagyjuk. – mondta Hangya, de azért elmondta: – A sors az, hogy a dolgok történnek veled, meg Elfogadod, hogy nem te irányítod a dolgokat.
– Aha. Hát akkor meditálj, meg viseld a sorsot Hangya! – mondta Csiga, majd ismét gondolkodott, aztán megkérdezte: – Ettől leszel komplettebb?
– Talán igen. – mondta hangya.
– Hát sok sikert! – mondta Csiga, majd megindult a nyálelválasztása és tovább siklott.