Már megint 41? Avagy a DejaVű újra lecsap! (Mese, a születésnaposnak)
Bertold épp nekilátott napi teendőinek, sarkában még érezte a DézsaVű leheletét.
Minden esetre elkezdte a számolást.
– Birkák, sorakozó! – szólt a Sokasághoz, akik azon nyomban helyükön teremtek.
– Jól van Elégedett vagyok veletek – és kezdte a számolást…
1..2..3..4…. 38…39…40…41 – ám ekkor megint belezavarták a számadatokba.
Tas épp gyöngyöket számolt serényen 38…39…40…41!
– Mind megvan! – kiáltott fel halkan Tas.
– Na ez már több a SOKnál, legyen ELÉG! Tas te most a bolondját járatod velem?
Ez már tegnap mintha megtörtént volna, nem tudom mi ez, de nagyon furcsa. – morgolódott kissé ingerülten Bertold.
– Látom ismét utolért a DézsaVű. – mosolygott Tas.
– Tudtam, tudtam, hogy ez a DézsaValami nem könnyen hagyja magát lerázni. – mérgelődött Bertold, szíve mélyén tudta, hogy ismét gondolkoznia kell.
– Tudom, nem könnyű számodra, de próbálj meg emlékezni Bertold. Az segít elűzni a DézsaValamit a fejedből. – nyugtatta meg Tas.
– Igyekszem, igyekszem, de nem megy – dörzsölte koponyáját Bertold.
– Jajj már! Birka fiam, ne légy dőre, ki rakott fel bőr redőre? Hát tényleg nem emlékszel?
Akkor segítek! Elmesélek neked egy szépséges történetet.
“Egyszer a nap
Úgy elfáradt,
Elaludt mély,
Zöld tó ölén,
Az embereknek
Fájt a sötét,
Ő megsajnált,
Eljött közénk”
– Emlékszel már? – érdeklődött Tas.
– Emlékeznék én, de vajh hogyan? Buksimban csak “népdal” fogan?
Ki nem tudom verni onnan… – vágta rá Bertold.
– “Próbálj meg lazítani. Nem győzlek tanítani, hogyan csináld.” – dúdolgatott Tas.
– Neeeem! Nem ez az! – rázta fejét Birka Bertold. Az enyém úgy szól…
“Igen, jött egy gyöngyhajú lány,
Álmodtam, vagy igaz talán,
Így lett a föld, az ég
Zöld meg kék, mint rég,
Igen, jött egy gyöngyhajú lány,
Álmodtam, vagy igaz talán…” – saaa.. la la la la
– Na és mit sugall neked ez a dal? Ha ebből sem találod ki, akkor nem tudom hogyan segítsek – nézett immáron kétségbeesve Tas.
– Jól van na, itt van már! “Keresem a szót, keresem a hangot…” – intette nyugalomra Bertold.
S miközben hevesen integetett, hirtelen tenyerébe temette tekintetét.
– Megvan!!! Megvan!!! Fel is van írva a tenyerembe, csak a fejemet dörzsöltem vele eddig… Ma van Vezsuzsi szülinapja!!!!
Akkor énekeljünk neki! Dalospacsirták, akarom mondani Bóbitás madarak és Birkakórus. Nóta egy.. kettő… hááárom… 38… 39… 41… és
“Tavasz után eljön a nyár és ősz után a tél
De minden évben eljön a nap, amikor születtél
Köszöntünk hát téged, ha már így együtt vagyunk
S ajándékul fogadd el vidám kis dalunk
Boldog, boldog, boldog születésnapot
Kívánjuk, hogy legyen még sok ilyen szép napod”
Jajj.. eszembe jutott még egy dal! – örvendezett Bertold.
“Ó, kisleány, te nem vagy kis leány,
Gondolom, hogy tudod már miért, igen. “
– Bertold!!!! – intette illemre Tas.
– Jó, akkor nem mondom, hogy öreg.. öregszik…, – Tas szigorú tekintete a fához szögezte Bertoldot – akarom mondani, szinte semmit nem változott….
– Nos kedves Vezsuzsi ne haragudj együgyű barátunkra. A lényeg, hogy eszébe jutottál, még neki is. – szabadkozott Tas.
– Jajajaj! Eszembe jutott még valami.
Tudom hihetetlen, de így történt!!! Szavalhatok neki? – szabadkozott Bertold.
– Szavalj Bertold, szavalj, de szóid legyenek ékesek. – egyezett bele Tas.
– Jól van jól van – mormogott Bertold.
“Gyöngy a csillag, úgy ragyog, gyöngyszilánkokként potyog,
Mint a szőlő, fürtösen, s mint a vízcsepp, hűvösen.
Halovány bár a göröngy, ő is csámpás barna gyöngy;
A barázdák fölfűzik, a bús földet díszítik.
Kezed csillag énnekem, gyenge csillag fejemen.
Vaskos göröngy a kezem, ott porlad a szíveden.
Göröngy, göröngy elporlik, gyenge csillag lehullik,
S egy gyöngy lesz az ég megint, egybefogva szíveink.”
– És akkor kórus!!! Még egyszer! Refrén!
Boldog, boldog, boldog születésnapot
Kívánjuk, hogy legyen még sok ilyen szép napod… Vezsuzsi
– Pussszantáááááás – robogott tova Bertold sebesen, hogy a DézsaValami utol ne érje.