#9 Lóvá tett Elek
Histórikus délutánra ébredtek a Későn Kelők Társaságának tagjai – röviden KKT.
De Hód Elek számára ez a reggel is csak úgy kezdődött, mint általában a többi hétköznapon.
Épp készülődött a patak parti fákba vájni hatalmas metszőfogait, mikor hirtelen olyan éles fájdalom hasított beléje, hogy olyat bakfis kora óta nem érzett.
Akkoriban ugyanis öreg nagybátyja, aki már kicsit feledékeny volt, és nem mellesleg teljesen néma, próbálta ugyan elmutogatni, hogy dől a fa, de mivel Elek barátunknak hátul nem volt szeme, ez teljességében feleslegesnek bizonyult. Ekkor történt hasonló hasadás a fájdalomérzetében, jelesül a derék tájékán, mint ami most is bekövetkezett a fogazatában.
Na, de vissza a ma reggelhez. Úgy begyulladt Elek mindkét metszőfoga, mint Birka Bertold, amikor megtudta, hogy ősszel ráhullhatnak a fejére levelek a fáról. Azóta jár őszidő táján felettébb óvatosan Bertold (mondjuk elég nagy Birkaság félni a falevelektől, de majd beszélgetünk erről Boby Tas-al).
– Na tessék-lássék, most mitévő legyek, – morfondírozott Elek – itt a tavaszi olvadás, a gát meg félig sincs kész. Itt pedig rögvest rögöket kell helyezni egymás hegyére, hátára, mert ha nem, hát bakfitty… Mindenki szaladhat, amerre látnivaló csak akad a világban, mert hát „felül a gálya, s alul a víznek árja, azért a víz van alul…”
De mitől is volt historikus ez a délután? Hajnóc hegyre érkezett a híres, nevezetes, a világjáró, a gyógyászok-gyógyásza – legalábbis a napokban szélfútta hírleveleken ezek álltak. Olyan hírhedt gyógyász volt a Mágus, hogy megelőzte a népszerűségét is. Ilyen hajcihőt és felhajtást még nem láttak a Hajnóchegyen.
A nagy csinnadrattával, hirtelenségében gyorsasággal felállított, orvosi ellátásra szorulók intézményének bejárata felett ez állot:
„Mágus VarázsLÓ – csodaszerek egyenesen Patagóniából” – azonnal ható anyagok, csak itt, csak most, csak azért is. Ha gyógyulni akar, most itt az alkarom, karoljon fel és én felkarolom.
Hód Elek kapva kapott az alkaron, és elvitte gyulladását a híres nevezetes rendeLÓintézetbe:
De nem úgy ment az, mint ahogy azt elképzelte, előbb el kellett mennie az asszisztenshez, Beuta Lóhoz, akitől venni kellett sorszámozott kockacukrot, mert a Lódoktor csak akkor volt hajlandó foglalkozni a paciensekkel, ha azok belépéskor foglalónak kockacukorral kínálták, kilépéskor pedig, mivel az édes után, szomjazott, borravalót kellett hagyni.
Többen álltak sorba Hód Elek előtt: a szamár köhögéssel, a gyíknak a torka fájt, a kígyó pöszeséggel küzdött. A kanca, aki versenylovakba volt szerelmes, lelki bajjal érkezett – csak futó kapcsolatai voltak. Az öreg Alfréd folyamatosan körbe-körbe rohangált – láthatóan keringési problémákkal küszködött. És így tovább, és így tovább….
A Csodadoktor érkezett is nagy sebbel lobbal, hajcihővel és felhajtással, és osztotta szét mindenkinek a csodapirulát, minden betegséghez ugyanazt, persze a csomagolás mást és mást mutatott.
A hatása viszont hasonló volt mindenkinél, a pirula kábító hatással bírt. Mind aki bevette, a hasát fogva nevette ki a világot néhány órán keresztül és a nagy vidámságtól, vagy bódulattól elfelejtette bajait. Ellenben hatása nem volt mellékek nélküli, kinek így kinek úgy változtatta meg viselkedését. Valamint néhány óra múltán ugyanúgy visszatértek a tünetek, mint azelőtt.
Hód Elek lassan sorra került, és úgy egy óra lepergése után, kábultan, nyerítve jött ki a rendelőből, ami valljuk be meglepő egy hódtól.
Oda nézzetek, ez mindenkit Lóvá tesz! – ez bizony egy kuruzsló, állapították meg a közeli fáról szemlélődő Bóbitások.
Néhány átnyerített percelet után a csodabogyónak mondott patagóniai szérum elveszítette hatását és az addig boldogságban úszó teremtmények összes búja, baja visszatért, így Elek fogfájása is.
Micsoda lókötő – borzongtak meg ismét a Bóbitások, akikhez közben csatlakozott Varjú Vladár is, népes csapatával.
Hirtelen összenéztek, és azon nyomban szélsebesen körbe-körbe repkedtek a lóvátevő Mágus sebtében felállított rendelője felett, oly szélvihart kavarván, hogy azt a pányvák sem bírták a földön pozícionálni. Az lódoktori hajcihőt levegőbe kapva olyan messzire repítette, hogy még a legvérmesebb kutató expedíciók sem találják azóta sem.
Oly hirtelen tűnt el, hogy sokan azt se vették észre, hogy ott volt valaha.
A tisztás túl felén Beriszló az öreg patás, egyhangúan szemlélte Mágus VarázsLÓ feltűnését és eltűnését. Majd tekintete az előtte sorban álló az előbb még a csodára váró csalódott paciensekre terelődött.
Csodák pedig vannak – vigasztalta őket az öreg…
Beriszló már egyenesen a mezőket járta, mire a holdnak és a napnak ideje lett volna helyet cserélni az égbolton.
Az volt az elve, hogy a gyógyfüveket és egyéb gyógyító növényzetet még pitymallat előtt kell szedni, mikor a harmatcseppek még csiklandozzák a derekukat.
Így hát volt is neki annyi amennyi… Mondjuk úgy, pont elég ahhoz, hogy a szamár köhögése enyhüljön, a gyíknak torka fájása is megszűnjön és az öreg Alfréd keringése is rendbe jöjjön.
Van, akinél persze a gyógyfüvek sem segíthettek, őket jó szóval terelte a gyógyulás irányába.
A kígyó pösze maradt ugyan, de nem küzdött tovább ellene, ez neki a sszek..sszepilje, és aki fogsor híján nagyon ne is próbálkozzék – hangzott a jótanács.
A kanca, aki versenylovakba volt szerelmes, egy meditálóban találta meg a nyugalmas kapcsolatot. A loholókat hagyta a futó kapcsolatot kedvelőknek.
Hód Elek is sorra került, Beriszló előszedett néhány gyógyfüvet a tarsolyából, azokat összekeverte, egy mozsárban apróra ütlegelte, majd egy levélbe tekerte. És mellékelte a használati utasítást. Egy-két óra és a gyulladásnak nyoma sem lesz – engedte útjára fogfájós barátunkat az öreg patás.
Másnap reggel már a helyén volt a gát is, a víz is megjött rendeltetésszerűen, immáron a helyes mederbe terelve.
A csodák nem egyik percről a másikra teremnek. A Csodák természetüknél fogva mindig is itt voltak (vannak) körülöttünk, van úgy, hogy épp ezért nem vesszük őket észre, mert a csodák természetesek. Láss csodát… olvasta az útmutatót Hód Elek.
H.T. – Jó éjszakát gyerekek!
