#8
Birka Bertold és a félelmetes barlang
Birka Bertold egy szikla árnyékában gubbasztott, egymaga magányában. Társaság híján, kénytelen-kelletlen, esztelen fesztelenséggel gyártotta a teóriáit, és gyarapította félelmei tárházát.
Sok mindentől félt már, de mindig eszébe jutott valami újdonság, ebben nem ismert lehetetlent. Félt a sötétségtől, a világosságtól, kicsit a babcsírától és a káposztasalátától is.
A másik ilyen rémségesen ijesztő dolog az épp előtte emelkedő hatalmas szikla barlangjának sötét bejárata volt.
Ami viszont szokatlan volt, hogy az iszonyatos mélység felől időről-időre, vidám csilingelő hangok csapták meg a füleit.
Merőben furcsa volt ez egy hátborzongatóan kísérteties barlangtól…
Ez felettébb mód gyanús – gondolta.
Ahogy ott üldögélt, azon morfondírozva mihez is kezdjen ezzel a helyzettel, a sötét lyukból egyre másra hívogatták a magával ragadó, fénylő, csengő-bongó hangzatos dallamok.
– Nem dőlök be, ez is csak olyan lehet, mint a szirének éneke. – úgyhogy annak rendje és módja szerint el is nyomta a hangokat és ismét magányába temetkezett.
Persze mérhetetlen kíváncsiság is furdalta oldalát, hogy mi lehet odabenn, de egyben félt is tőle, hogy mi van akkor, ha egy vérszomjas medvét talál ott, vagy spenótot, ne adj Isten büdös sajtot.
Számtalan félelmetesebbnél-félelmetesebb elképzelés futott át a nem éppen okos gondolatoktól hemzsegő híres kobakján, hogy milyen veszélyeket rejthet magában e feneketlen üreg.
Nem mert még csak közel se merészkedni a bejárathoz, nemhogy bedugja oda akár az orrcimpáját. Pedig néha, mintha még fényt is látott volna kikandikálni a lyukon, de ezt is csak érzéki csalódásnak vélte.
Teltek múltak a napok, hetek, hónapok, mire elhatározta magát, hogy bátorságot merít a feneketlen tóból, ami a lábai előtt hevert, mely persze csak egy pocsolya volt, és nekivág a mélységes-mély, sötétségesen-sötétséges, veszedelmesen-félelmetes világnak amit a barlang rejt.
Mert a sziklán innen, ahol eddig kergette képzeletét, csak szürkeség és magány volt a társa, meg a saját maga által oly sok türelemmel gyártott félelmei.
Nagy lendülettel vetette magát a végtelennek tűnő üregbe… ami ez után történt arra viszont ő sem számított.
Először nagyon megijedt, megtörtént a legrosszabb ami csak történhetett, korom sötét volt…., majd pár pillanat múlva a szemét is hajlandó volt kinyitni, menten meg is világosodott.
Körülbelül négy-öt lépést tehetett, mikor a barlang sötét bejáratán túl, egy fényesen vakító napsütötte rét tárult eléje, tele színes virágokkal és számtalan hozzá hasonló birkával csengettyűvel a nyakukban, amint vidáman legelésznek.
Miután maga mögé tekintett, meglepődve konstatálta, hogy mindeddig csak egy nálánál épphogy nagyobb szikladarab túloldalának árnyékában gubbasztott, egyedül, elhagyatottan. És a barlang se barlang igazából, csak egy rés a sziklán amire árnyékot vetett az ezeréves tölgy, ami feléje növekedett az évek során.
Mindössze csak annyit kellett volna tennie, hogy néhány lépést tegyen a szikla hasadékán át, aminek túloldalán a számtalan birka nyakában lógó csengettyűk hangjai hívogatták.
És nem egy általa kreált nagy félelmetes barlangnak a tövében járatja gondolatait magányosan. De, mint tudjuk a birkák nem az eszükről híresek.
H.T. – Jó éjszakát gyerekek!
————————————
idemásolom az első publikáció mellett fellelhető méltatást: “Régen készültem rá, hogy hírt adok Tomaj meséiről. Az apropót most a ‘Birka Bertold és a félelmetes barlang’ adta. […] Egyre több jelenkori gondolkodó igyekszik az egyetemes valóságot, a hit, a szeretet, az empátia elavulhatatlan értékeit közvetíteni felénk. Tolle a hagyományok felelevenítésével, az itt és most megtalálásán keresztül jelöli meg az utat a valódi énünk felé. Szabó Judit az ezotérián keresztül mutat tiszta utat a bensőnkbe, Balogh Béla a racionalitáson keresztül jut el isteni mélységekbe, Villás Béla egyszerű szókimondásával, szónoki képességeivel ragad minket az Önkeresés forgatagába. Tomaj egy ősi eszközhöz nyúl, ahhoz az eszközhöz, ami gyógyít, átvészel évszázadokat, kiirthatatlan. A közvetítésit – ezeket a bensőnkre ható mémeket – mesékbe csomagolja. […] A jelen pillanat megéléséhez az út a félelmeink leküzdésén keresztül vezet. Mert mi a félelem? A félelem a múlt sérelmein kondicionált elménk aggódása a jövő miatt. Múlt és jövő. Halj meg mindkettő számára és elpusztul minden félelem. […] A magyar nyelv szemléletesen mutatja, hogy az EGÉSZség és a FÉLelem összefügg. Nem lehetsz egész ha félsz, ha félsz, fél vagy, fél elem. Ha megszabadulsz a félelemtől, akkor élhetsz teljes életet. […] Sokan nem vevők erre a magyarázatra, túl tankönyvszagú számukra ez az okfejtés, vagy egyszerűen még túl fiatalak ahhoz, hogy megértsék. Kérem őket, hogy ne gondolkodjanak, nem kell, olvassák Tomaj meséit!” Boby Tas – Madárhang
” – Az értelem nem olyan fontos, mint a szíved szava. – az asszony megcsóválta a fejét. – Túlságosan meg akarsz mindent érteni. Túlságosan a kezedben akarod tartani az események irányítását. Ezért félsz annyira … Nem legyőznöd kell a félelmet. Ha harcolsz ellene, azzal erőt adsz neki. Ne valami ellen Lelle! Mindig valamiért! Arra figyelj, ami tüzet lobbant a szívedben, ne arra ami ki akarja oltani! Arra gondolj, amire vágysz, ne arra, amit el akarsz kerülni.” Munkácsi Gabriella – Viharok éve
