Reset – 1. migrén

Tomcat C.: Reset
(bármilyen valós személyekkel és eseményekkel való hasonlóság kizárólag a véletlen műve lehet)
1. Migrén
Orsolya kínzó fejfájásra ébredt. A késpenge élességű és hidegségű hasítás a tarkójától kúszott fel a bal halántéka felé. Fél liter vízzel vette be a dupla adag fejfájás csillapítót, a gyógyszert, ami mindig használt hasonló esetekben. Ült a lassan induló számítógépe előtt, a monitort bámulta. Ölében Windows, a kedvenc cicája. Próbált a feladataira koncentrálni, ma tényleg nem engedhette meg, hogy ne tudjon a munkájára figyelni. Tudatában volt annak, hogy milyen fontos az, amit csinál. Szoftverek gyártását felügyelte. Nem olyan programokét, amik atomerőműveket irányítanak. Nem is olyanokét, amik egy műtét alatt a beteg életéért felelnek. Ezek mégis fontos programok voltak. Sok-sok ember és bank boldogulása függött tőle, bár ez is csak áttételesen. A közszolgálati dolgozók bérelosztását koordináló programok fejlesztését felügyelte. Nehéz munkája volt. Nem a munkafolyamat, ugyan az is komoly szakértelmet igényelt, de Orsolya ennek birtokában volt. A nehézséget az okozta, hogy nap mint nap szembe kellett néznie az emberi butaság mérhetetlenségével. Szembesülni kellett azzal, hogy akik az ország sorsát tartják a kezükben, akik a meghatározó döntéseket hozzák nemcsak tapasztalatlanok, dilettánsok, flegmák hanem néha még rosszindulatúak, gonoszok is. Tisztán átlátta, hogy az államigazgatás leginkább egy madárijesztő ruhájához hasonlít. Száz foltból van összevarrva, próbálták javítani hosszú éveken keresztül, a nagyobb foltokra kisebbek kerültek hitvány cérnával, ritka öltésekkel. Aztán amikor a ruha már tényleg nem volt hordható, akkor sem dobták ki, hanem ráadták a szalmabábúra, ahol az enyészet lassan oldotta a szövet atomja közti összetartó erőt.
Ma fontos határidő volt. A foltügyi és cérnaügyi hivatal hosszas huzavona és egyeztetés után próbálta a személyi érdekeket közösségi érdeknek és közakaratnak láttatni, majd szokás szerint meghozta a logikusnak még csak látszani sem akaró döntését. Hosszas pályáztatás után kiválasztották a tűt szállító céget, majd három napot hagytak a tű legyártására, a befűzésre és a varrásra. Ma volt a harmadik nap. Orsolyának 56 óra ébrenlét után engedélyezett a főnöke pár óra alvást. Most kipihenten, frissen és megújult erőkkel kellett volna munkához látnia, rá várt a feladat, hogy a független pályázaton kiválasztott Tűszoft Részvénytársaság programozói által készített foltvarró programot tesztelje és kimondja a mindenki által várva-várt szót: Rendben. Mindenki által, nem túlzás. Minden szem Orsolya hivatalára figyelt. Ha ma azt mondja Orsolya, hogy „Nincs rendben”, akkor a kelet-európai kis ország több milliós államigazgatási apparátusában tevékenykedő közszolga nem kap időben fizetést. Csúszni fog a bér, amíg a Tűszoft lassan használhatatlanná váló, kávén és energiaitalon pörgetett szoftvermérnökei el nem érik a „Rendben” állapotot.
Windows az öléből a lassan bootoló, majd gyorsan melegedő gépére telepedett, a melegedéssel együtt lassult, majd el is aludt. Orsolya feladata összetett volt. Bemeneti adatok, kimeneti adatok, ellenőrzés. Mindenki elégedett lehetett, mert ugyan az utolsó határidő után két órával, de a „Rendben” válasz érkezett. Beindult a foltvarrás és az elefánt lassúságával mozgó államgépezet protokolláris hierarchiájában mindenki pontosan végezte a rá váró feladatokat. Viszont egy apró mákszem került a fogaskerekek közé. Talán a fejfájás, talán a túlterheltség, már nem lehet tudni, már mindegy, de egy hiba maradt a programban. Ez nagyobb baj volt, mint a „Nincs rendben” válasz. Ekkor ugyanis csak késés történik, de minden marad a régi mederben. Ez a kis apró hiba viszont most olyan eseményeknek láncolatát indította el, aminek a madárijesztő kabátjának a teljes pusztulása is csak az első lépése volt.