Hát nem Birkaság?
Zalán: Szóval a Birka meghallotta a bagoly gondolatait és úgy értelmezte, hogy a fán jó. De tévúton volt. Erre akkor jött rá, amikor a kígyó gondoltait hallotta meg: Ezt a birkát. Aztán dühös lett magára, hogy milyen birka, de a kigyón, mint ügyeletes gonoszon töltötte ki a mérgét. Birkaság.
Tomaj: Vagy. A kígyó azt sugallta a Birkának, hogy tud repülni, ezért felmászott a fára, hogy kipróbálja, mire a Bagoly felvilágosította, hogy ő nem madár és nem tud repülni. Majd ezután a Birka nyakatekert egyet a kígyón, mivel az félrevezette
Zalán: és a kígyó az utolsó leheletével még azt mondta: de tudsz repülni, mivel …. Aztán a bagoly elszállt, aki nyilván tudott repülni. Birka egyedül maradt a gondolataival …
Tomaj: … és rájött, hogy lemászni se tud a fáról, hiszen ő egy Birka, jobb híján rácsomózta a kígyót az ágra és leereszkedett óvatosan … ebből kikövetkeztette, hogy az aki tévútra akar vezetni lehet még hasznunkra is, csak rá kell jönni miként …
Zalán: … de ezzel egyúttal sajnos az önbíráskodás hibájába esett és a kígyó nyakának kitekerésével negatív karmát halmozott fel. Pedig egész jól állt a karmaegyenlege, mert azelőtt igazi birka-életet élt …
Tomaj: … a Birka igazából nem kitekerte a kígyó nyakát, csupán kézrátétellel (úgynevezett birkaninja technikával) tévútravezetésképtelenné tette addig, amíg saját gondolatai nem rendeződtek. Másképp sajnos nem tudta megoldani. Később persze antininja megoldással újra félrevezetésképessé tette a csúszómászót, majd leült vele eszmét cserélni …
Zalán: – Te kígyó, most őszintén, miért vezettél félre? – kérdezte Birka, és őszinte választ várt a tévútravezetésképtelenné vált nyakatekerttől. – Félre? – kérdezte a kígyó. Nem akartalak Félre vezetni. A jó, meg a rossz, a helyes meg a helytelen csak benned születik meg. Fogd fel ezt egy leckeként, ami az épülésedre szolgál. …
Tomaj: És a Birka csak épül és épül …
Zalán: .. aztán lámpa gyúlt a gondolatbuborékába és annak a fényében megvilágosodott. Olyan tisztán látta a Végtelent, meg a Mindent, mint a nomádon tartott birka szőre. Aztán megszállta a lelki béke, de nagyon, és annyira lelki békésen tudta a világot szemlélni, mint egy birka. És akkor tudta, hogy megérkezett …